Szuverenitásvédelem és a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökeFotó: Lánczi Tamás, 2024 januárjától a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.

A szuverenitás – vagyis az állam autonóm döntéshozatali képessége – minden demokratikus rendszer alapja. Magyarország 2023-ban elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt, és 2024 februárjától működésbe lépett egy új állami intézmény, a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH), amely feladata az volt, hogy felhívja a figyelmet a külföldi befolyás kockázataira, és elemezze, feltárja ezeket, különösen a jogalkotók számára.

A Hivatal nem nyomozó szerv, nem alkalmazhat szankciókat, hanem elsősorban elemző, feltáró tevékenységet végezhet, és megvan a lehetősége arra, hogy együttműködve más állami szervekkel, a nyilvánosság elé tárjon jelentéseket, valamint javaslatokat tegyen jogalkotási hiányosságokra.

A szuverenitásvédelmi törvény sértheti az elsődleges és másodlagos uniós jog számos rendelkezését, többek között az uniós demokratikus értékeket, a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát, az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jogot, vagyis a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, a hatékony jogorvoslathoz, a tisztességes eljáráshoz való jogot, az önvádra kötelezés tilalmát, az ügyvédi titoktartási kötelezettséget, a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi követelményeket és számos, a belső piac tekintetében alkalmazandó szabályt is.

A szuverenitásvédelmi törvény indokolásában az alkotmányos önazonosság védelme érdekében hozta létre a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, ezek szerint a „demokratikus vita, az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok kapcsán támasztott átláthatóság követelményének érvényesülése, a külföldi beavatkozási kísérletek nyilvánosságra hozatala és az említettekhez hasonló beavatkozási kísérletek megakadályozása érdekében” van szükség új állami hivatalra.

A törvény szövege pontatlan, úgynevezett „gumijogszabály”, ami miatt gyakorlatilag szinte bármilyen közéleti megnyilvánulás értelmezhető külföldi érdekeket szolgálatának, mely veszélyezteti Magyarország szuverenitását. A jogszabály alkalmas arra, hogy megfélemlítse az egyéneket és közösségeket a közéleti részvételtől.

A törvény nem felel meg a demokratikus jogállam kritériumainak, a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem hatóság, eljárásrendje tisztázatlan, úgy alkalmazhat adatgyűjtést és úgy folytathat le „eljárásokat”, hogy azoknak törvényes jogorvoslata sem létezik. A Hivatal álláspontunk szerint nem helyezhető el a magyar jogrendben.


 Kapcsolódó hírek és lapszemlék

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke visszautasította a Szuverenitásvédelmi Hivatal kérését, hogy ügyvédek tevékenységéről adjanak tájékoztatást

telex.hu A kamarai elnök a kérésben semmiféle politikát nem lát, szerinte két szervezet közötti feladatkeresés zajlott.

A Transparency káros 1:0

A Transparency káros 1:0

 2024-10-15 20:47

Az ÜGYVÉDKÖR szakmai reakciója a Szuverenitásvédelmi Hivatal Transparency International Magyarország ellen folytatott vizsgálatainak megállapításaira

Az Átlátszó is káros 2:0

Az Átlátszó is káros 2:0

 2024-10-30 11:52

Az ÜGYVÉDKÖR szakmai reakciója a Szuverenitásvédelmi Hivatal az  Átlátszó  ellen folytatott vizsgálatainak megállapításaira

Brüsszel nyíltan támadja a magyar szuverenitást, figyelmeztet a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Brüsszel nyíltan támadja a magyar szuverenitást, figyelmeztet a Szuverenitásvédelmi Hivatal

 2024-10-22 10:36

Az európai parlamenti választások óta felerősödtek azok a törekvések az Európai Unió intézményrendszerében, amelyek közvetlenül a tagállamok szuverenitását, ezek között is kiemelten Magyarország alkotmányos önazonosságát támadják. A tendencia nem újkeletű, de a támadások intenzitása és leplezetlen volta az.

Lánczi Tamás: A hazaárulás egyszerre erkölcsi fogalom és büntetőjogi kategória

index.hu A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezeő?je a Velencei Bizottság megállapításaira is kitért.

Vizsgálati jelentésnek mondott politikai pamfletben ostorozza Lánczi hivatala a Transparency International Magyarországot

hvg.hu Elkészült vizsgálati jelentésével a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és megállapította, hogy Magyarországra káros tevékenységet végez a korrupcióellenes civil szervezet, a Transparency International Magyarország. Mindezt 33 oldalon keresztül, a következtetéseit alátámasztó tények nélkül.

Rogán-ügy: Lánczi Tamás Bidenék nyomásgyakorlásáról írt | 24.hu

24.hu A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke David Pressmant bírálta.

Lánczi Tamás szerint ideje különbséget tenni a civil és a politikai nyomásgyakorló szervezetek között - Mandiner

mandiner.hu A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke úgy látja, az Amerikában kirobbant USAID-botrány új lendületet adott a nyomásgyakorló hálózatok felderítésének munkájában.

Lánczi Tamás: Önök Amerikában külföldi ügynökként lennének regisztrálva

444.hu A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője súlyos állításokat fogalmazott meg a 444-ről, de többszöri kérdésünkre sem támasztotta alá ezt bizonyítékokkal, sőt, szerinte ezt nem is kell bizonyítania. Lánczi Tamás önmagát egy autonóm állami szerv vezetőjének tartja, arra a kérdésre pedig, hogy mit csinált Habony Árpád cégében, azt válaszolta: semmi közük hozzá!

Lánczi Tamás megírta vádiratát az összes közvélemény-kutató ellen, amely szerint nem vezet a Fidesz

hvg.hu A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője homályos utalásokkal és még homályosabb következtetésekkel igyekszik alátámasztani harcos kirohanását fél tucat hazai közvélemény-kutató ellen - közös bennük, hogy nem a Fidesz, hanem a Tisza vezetését mérik.

21 Kutatóközpont: Lánczi Tamás hazudott, amikor azt állította, hogy a közvélemény-kutató külföldi megbízásokat teljesít

hvg.hu A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője elemzésében még a szervezettel kapcsolatban álló külföldi partner nevét is elírta.

Tudni akarja a Korrupcióellenes Munkacsoport, civil tagjai megsértették-e a szuverenitást

telex.hu Miután a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke közölte, hogy korrupció ellen csak pártalapítással jogos küzdeni, állásfoglalást kértek a hivataltól a civilek.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal új kutatója szerint jó, hogy 56-ban nem segített nekünk a Nyugat, mert mi is úgy járhattunk volna, mint az ukránok

telex.hu Somkuti Bálint szerint kérdéses, hogy a nyugati világ mennyire gondolja komolyan Ukrajna támogatását. Olyan analógiát hozott, amit Orbán Viktor pont a héten kért ki magának.


59 találat, 4 oldalon