Háttér

Magyarországon akár öt évre is börtönbe kerülhet, aki segít egy életvégi döntés végrehajtásában, akár passzívan is. Karsai Dániel szerint a magyar szabályozás diszkriminatív, megsértik alapvető emberi jogokat. A nemzetközi jogfejlődés ezzel ellentétes: öt ország már teljesen, több másik pedig részlegesen engedélyezte az eutanáziát.

Az Igazságügyi Minisztérium álláspontja ezzel ellentétes, Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánják legalizálni. A magyar Állam elfogadhatatlannak tart minden olyan döntést, törekvést, ami emberi élet kioltását lehetővé teszi más számára. A magyar kormány a bírósági eljárásban azt az álláspontot képviselte, hogy az alaptörvény II. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikke is biztosítja az élethez való jogot. Ezzel szemben sem az alaptörvény, sem a nemzetközi jog előírásai, így az egyezmény sem biztosítják a halálhoz való jogot. A méltóság kiteljesedése és annak megtartása nem politikai vagy világnézeti kérdés, hanem alapjog, amely nem kerekedhet felül az élet szentségén. Az élet védelme elsődleges a keresztény kultúrában, így Magyarországon is. Az életről történő lemondás, az eutanázia számtalan visszaélésre is lehetőséget ad. Az emberi élet szent és sérthetetlen, mely értékrendet az Alaptörvény is tükrözi, senki, semmilyen indokból nem veheti el más életét.

Álláspont

A gyógyíthatatlan beteg életéről történő lemondása jelenthetné a beteg ember méltóságának valós védelmét. Az eutanázia esetén nem beszélhetünk külső korlátozási szándékról, ugyanis a beteg élethez és emberi méltósághoz fűződő jogát nem külső behatástól kell megóvni, egyedi döntésről beszélünk. Az emberi méltóság sérelme éppen azáltal következik be, hogy a beteg gyógyíthatatlan, azonban élete „nem ér véget azon a ponton, ahol a betegség elviselésével járó súlyos testi, lelki szenvedés, a kiszolgáltatottság és a reménytelenség érzése folytán kibékíthetetlen konfliktusba kerül méltóságérzetével.”

Álláspontunk szerint, a jogalkotó helytelenül, az élethez való jogot részesíti előnyben az emberi méltósághoz való joggal és az önrendelkezési joggal szemben, a keresztény értékekre és a visszaélések lehetőségére való hivatkozással, figyelmen kívül hagyva az egyének határtalan szenvedését. A központi kérdés, hogy meddig terjed az emberi méltóság és mit nevezünk emberi létnek. Szinte élő egyenesben nézhetjük végig kollégánk, Karsai Dániel és ALS beteg társainak tusáját és még hosszan sorolhatnánk azt, hogy hányan lehetnek hasonló helyzetben. Nekik a jelenlegi szabályozás két lehetőséget kínál, az öngyilkosságot vagy a szenvedéssel teli elmúlást.

Egyetértünk azzal, hogy az aktív eutanázia alapja lehet visszaéléseknek, mint ahogy bármely szabályozás alkalmazása megnyithatja ezt a lehetőséget. Mindamellett azt gondoljuk, hogy éppen az a jogalkotás feladata, hogy megteremtse azt a feltételrendszer, amely kellő garanciákat nyújthat ezek ellen, mert a probléma élő és a társadalmunk jelentős része támogatná az intézményt. 

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő beteg döntése arról, hogy életének a fennmaradó, szenvedésekkel teli fennmaradó részét nem akarja megélni, önrendelkezési jogának körébe tartozik, ami így közvetlenül levezethető az emberi méltósághoz való feltétlen és korlátozhatatlan jogából.