Szuverenitásvédelem és a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Fotó: Lánczi Tamás, 2024 januárjától a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.
A szuverenitás – vagyis az állam autonóm döntéshozatali képessége – minden demokratikus rendszer alapja. Magyarország 2023-ban elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt, és 2024 februárjától működésbe lépett egy új állami intézmény, a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH), amely feladata az volt, hogy felhívja a figyelmet a külföldi befolyás kockázataira, és elemezze, feltárja ezeket, különösen a jogalkotók számára.
A Hivatal nem nyomozó szerv, nem alkalmazhat szankciókat, hanem elsősorban elemző, feltáró tevékenységet végezhet, és megvan a lehetősége arra, hogy együttműködve más állami szervekkel, a nyilvánosság elé tárjon jelentéseket, valamint javaslatokat tegyen jogalkotási hiányosságokra.
A szuverenitásvédelmi törvény sértheti az elsődleges és másodlagos uniós jog számos rendelkezését, többek között az uniós demokratikus értékeket, a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát, az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jogot, vagyis a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, a hatékony jogorvoslathoz, a tisztességes eljáráshoz való jogot, az önvádra kötelezés tilalmát, az ügyvédi titoktartási kötelezettséget, a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi követelményeket és számos, a belső piac tekintetében alkalmazandó szabályt is.
A szuverenitásvédelmi törvény indokolásában az alkotmányos önazonosság védelme érdekében hozta létre a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, ezek szerint a „demokratikus vita, az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok kapcsán támasztott átláthatóság követelményének érvényesülése, a külföldi beavatkozási kísérletek nyilvánosságra hozatala és az említettekhez hasonló beavatkozási kísérletek megakadályozása érdekében” van szükség új állami hivatalra.
A törvény szövege pontatlan, úgynevezett „gumijogszabály”, ami miatt gyakorlatilag szinte bármilyen közéleti megnyilvánulás értelmezhető külföldi érdekeket szolgálatának, mely veszélyezteti Magyarország szuverenitását. A jogszabály alkalmas arra, hogy megfélemlítse az egyéneket és közösségeket a közéleti részvételtől.
A törvény nem felel meg a demokratikus jogállam kritériumainak, a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem hatóság, eljárásrendje tisztázatlan, úgy alkalmazhat adatgyűjtést és úgy folytathat le „eljárásokat”, hogy azoknak törvényes jogorvoslata sem létezik. A Hivatal álláspontunk szerint nem helyezhető el a magyar jogrendben.
Kapcsolódó hírek és lapszemlék
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke is vallott vagyonáról, öt budai ingatlan mellett 412 milliós megtakarításra is futotta
hvg.hu Jármű és műtárgy viszont nincs a nevén nyilatkozata szerint.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal hétfői jelentése csúnyán leleplezte a Fideszt is
telex.hu A párt a jelek szerint 2010 előtt a nagyhatalmi, globalista lobbi szekerét tolta.
Transparency International a szuverenitásvédelmi vizsgálatról: Az ítéletet már azelőtt meghozták, hogy a vizsgálatot lefolytatták volna
telex.hu Kommunista tempót érez a korrupcióellenes civil szervezet a hivatal hétfői jelentésében, amivel a törvényi előírásokat sem tartották be.
A kommunista ideológia összeesküvés-elméleteit megszégyenítő kitalációk vannak a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésében a Transparency szerint
444.hu A szervezet szerint a hivatal az előre megfogalmazott állításait akarta csak alátámasztani, miközben egyetlen igaz következtetést sem vont le.
Szétszedte a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentését az Ügyvédkör | 24.hu
24.hu A korrupció feltárása és közlése nem sértheti Államunk függetlenségét vagy alkotmányos rendjét.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése alapján a Fidesz is a CIA-ként működő globális hálózat kreálmánya
telex.hu Az Átlátszóról készült jelentés szerint a lap az Egyesült Államok magyarországi befolyását biztosító hálózat tagja. Ennek csúcsszerve a National Endowment for Democracy nevű amerikai alapítvány, amely 1989-ben a Fideszt támogatta több ezer dollárral.
Átlátszó: A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak a sajtónál nincs keresnivalója
index.hu A hivatal szerint a portál súlyos károkat okoz Magyarországnak.
Átlátszó: A tevékenységünk az újságírás, nem pedig a hírszerzés, mint amit a Szuverenitásvédelmi Hivatal sugallni próbál
telex.hu A portál főszerkesztője, Bodoky Tamás reagált a Telexnek a jelentésről.
Szuverenitásvédelmi Hivatal: Az amerikai hírszerzésnek biztosítanak muníciót az Átlátszó közérdekű adatigénylései | 24.hu
24.hu Jelentést adott ki az oknyomozó újságról a hivatal.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megtalálta a Haza, sőt, a Nemzet újabb ellenségét
444.hu Összetett nemzetközi hálózat, közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala, súlyos politikai, gazdasági és társadalmi károk, veszélyes amerikai szerverek.
Személyiségi jogi pert indít az Átlátszó a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen | 24.hu
24.hu Az oknyomozó portál szerint két eset lehetséges: vagy a titkosszolgálatok inkompetensek, vagy Lánczi Tamás hivatala az.
Több pénzt kap jövőre a Szuverenitásvédelmi Hivatal a számvevőszéknél, az Alkotmánybíróságnál, de a Köztársasági Elnökségnél is | 24.hu
24.hu A kétmillió forintot is meghaladhatja az átlagfizetés, ha marad a jelenlegi létszám.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal most videóban ügynöközi az Átlátszót
hvg.hu Lánczi Tamás azzal vádolja az oknyomozó portált, hogy külföldi pénzeket felhasználva hírszerzést végez.
Az Országgyűlés előtt a szuverenitásvédelmi törvénycsomag
magyarnemzet.hu Létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal és már az önkormányzati, valamint az európai parlamenti választások vonatkozásában is börtönbüntetéssel sújthatják azokat a jelölteket, illetve az érintett jelölő szervezetek tisztségviselőit, akik külföldről érkező támogatást használnak fel – egyebek mellett ezt tartalmazza a Kocsis Máté frakcióvezető által benyújtott szuverenitásvédelmi törvénycsomag, amellyel összefüggésben a kormány az alaptörvény módosítását is kezdeményezi.
59 találat, 4 oldalon
